Szeretteimhez

De szép selymes volt az ég,

az augusztusi nap ragyogva kelt,

arany kalászokkal ringó földeken 

madárhad énekelt.

Lassan kondult a harang,

hangja szárnyalt erdőn, réteken,

s én azért születtem e földre, 

hogy szeretetben éljek véletek.

Rámragyogott a gyermekkor.

mesék honában önfeledten járva

vidám asztalnál falatoztunk,s anya keze 

mennyei lakomát varázsolt reája.

A tele tálról eltűntek az étkek,

tönkrementek a fonott kisszékek,

de a jó ebédek ízét most is számban érzem,

s a mézesbabák örökre elkísértek.

Közben kerestük az Élet Könyvét,

benne barátnak, társnak nevét,

de Mirkó királyfi csak a mesében él,

és az elvarázsolt békakirálylány is

a roskatag, mohos kút mélyén remél.

Közben próbáltuk tovább adni

az önzetlen, mély szeretetet,

s gyermekeink arra nevelni,

az életnek nem csak nyara lehet.

Ha roskatag fényben fut is a patak,

vagy szirtek alatt bukdácsol esetlen,

de napra tör és lángoktól igézve

áttáncol csobogva a völgyeken.

Így szántunk, vetünk jóságot, szépséget,

égi sugarakkal fürösztött igaz emberséget, 

és szerencsésnek mondhatjuk magunkat

ha a vetés beérett.

Hit a szeretetben és önnön hitünkben,

egy kedves házban élni az életet,

gyermekeink földi útjain őrködve állni,

életünk vágya mi más lehet?

Éjszakában lobogni, mint gyertya lángja,

vinni az összes jót és szétosztani,

életünknek ez a bolgogsága,

szívetekben örök fényt gyújtani.

2015. december 13.