Jó éjszakát gyerekek! Ágyban vagytok már?

Ma a Csillagtündérekről mesélek nektek

Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás tengeren, a hóval fedett hegycsúcsokon is túl, ahol az ég peremén vöröslő felhőkből palota emelkedett, ott éltek a csillagtündérek. Minden este, amikor már felvették ragyogó báli ruháikat, és elárasztották villogó fényekkel a bársonyos égboltot, szóval minden este egy másik tündér kezdett mesébe. Merre járt, mit látott, ki volt szófogadó gyerek, és melyik volt az, aki csúfolódott. Így aztán ezek a rossz gyerkőcök nem is tudtak róla, hogy a csillagtündérek ismerik őket, és bizony egyre gyűlnek a nevek egy hatalmas kőtáblán.

A jó gyerekek pedig mind kaptak egy picurka csillagot, melyet az ő neveikről neveztek el, és ez a sok iciri-piciri csillag minden éjjel táncra perdülhetett a tündérpalotában. Boldogság járta át pici szívüket és semmi pénzért nem cseréltek volna a földi otthonaikban gonoszkodó gyerekekkel. Hiába laktak csodás házakban, utazhattak autókon, lehetett külön szobájuk, ahonnan aztán kizavarhattak mindenkit, merthogy az az ő szobájuk, belerúghattak a kutyájukba vagy macskájukba, ha úgy volt kedvük, visszafeleselhettek szüleiknek, szóval hiába volt meg mindenük, ők sose hallhatják mesélni a csillagtündéreket! Ma az egyikük épp arról mesél, hogy Angliában járt. S hogy mit látott?

Anglia zöldellő lankáin túl dombok emelkedtek, s a dombok között apró kis városok simultak a dúslombú erdők ölébe. Az egyik ilyen városka szélén, az országút közelében, kicsit odébb a földúton, állt egy kis ütött-kopott lakókocsi. Előtte egy aprócska benzinkút lámpái pislákoltak az esti szürkületben, alig lehetett észrevenni. Nem ragyogtak rajta hivalkodó fényű lámpák, ám messze földön híres volt a tulajdonosa, aki a kisfiával kettesben élt ott. Ugyanis, kicsit hátrébb, húzódott ott egy javítóműhely is. És mindenki oda vitte javítani a kocsiját, mert a kisfiú apja kiváló szerelő hírében állt.

A kisfiú úgy nőtt fel a műhelyben csúszva – mászva - tipegve, hogy megtanulta minden szerszám nevét. Ahogy nőtt, az apukája apróbb szereléseket is rábízott, és ő tanította meg írni és olvasni, és számolni, mert egyedül nem mehetett volna a gyerek a kilométerre lévő városka iskolájába. Anyukáját a születése után elvesztette. Szóval erről a kisfiúról és apukájáról kezdett mesélni a csillagtündér.

Az egyszerű kis lakókocsiban emeletes ágy volt, meg szekrény, asztal két székkel, és egy viharlámpa. Meg egy öreg vaskályha. Nem volt áram sem, az apa legtöbbször maga főzött vagy konzervet melegített és azt ettek. Evőeszköz és tányér is csak két személyre volt, ám minden szombaton és vasárnap reggel kakaót ittak. Igaz, csak vízzel készült, de boldogan szürcsölgették, és a kályha tetején pirított kenyeret ettek hozzá. A kenyér illata bejárta a kicsi helyiséget, s úgy érezték, semmi sem hiányzik a boldogságukhoz. Na és esténként kiültek az aprócska tornácra, és az apa mesélt, mesélt. A kisfiú úgy érezte, neki van a legcsodálatosabb apja a világon. És itt figyelt fel rá egy késői éjszakán a tündér:

Apa, Apa! – kiabált Dani, ám a ház üres volt. A kisfiú leült a tornácra és belekémlelt a sötétségbe. Már kereste az apját a műhelyben is, és most nem tudta, mitévő legyen. Ült és várt, moccanni se mert. Aztán előbukkant az apukája a sötétségből, és a gyerek rohant hozzá. Még sose ment el éjjel a papája, nem csoda, ha megijedt.

Ne haragudj, Dani! Holnap lesz a 10. születésnapod és fácánsültet eszünk majd vacsorára, muszáj volt elmennem… - De hát hova mentél? - kérdezte a kisfiú könnyeit törölgetve. (Itt már nekem is nagyon figyelnem kellett, mesélte a tündér, mert nagyon érdekelt a történet) Holnap elmegyünk fácánra vadászni, a fácános erdőbe – válaszolt az apa. Csak vennünk kell hozzá egy csomag mazsolát! Mazsolát? Mazsolával fogunk fácánra vadászni? – kerekedett ki Dani szeme. Igen, de most feküdjünk le, válaszolt apja... (Majd lepottyantam az öreg tölgyfa ágáról, amikor ezt meghallottam! De én is izgatottan vártam a másnap estét.)

S mi történt? Dani az apukájával begyalogolt a városba mazsoláért és altatóért. Tudakolta is az öreg gyógyszerész, mi a baja, de ő azt válaszolta, hogy mostanában nehezen tud aludni, azért kell. Közben meg a benzinkúton ott fityegett a tábla: „ Elnézést kérünk, de a mai napon ZÁRVA tartunk.” Szóval, Dani nemsokára megtudta a nagy vadászat titkát. A mazsolát beáztatták, az altatót porrá törték. Majd felvágták a mazsolát, beletettek egy kevés altatót, és cérnával visszavarrták a nyílást. Aztán szürkületkor elindultak régi kis kocsijukkal a mezőn át a távoli erdő felé, ahol rengeteg fácánt hizlaltak a fácánvadászat napjára. Innen akart Dani papája is egy párat levadászni.

- Gondolhatjátok – meséli a tündér – még életemben nem hallottam ilyen vadászatról, pedig a világot bejártam, hát utánuk lopakodtam. Mikor odaértek az erdőhöz, azt látom, hogy sűrű bozót veszi körül. Na, akkor most mi lesz? Hát ezek ketten jó messze leállították az autót az erdő szélén, kikapcsolták a lámpáit, majd mentek a bozót mellett, míg végül odaértek egy kis nyíláshoz. Lehasaltak a földre, úgy bújtak be azon a hézagon. Nézzétek, én is csupa földes lettem, mert muszáj volt utánuk másznom! Oda a gyönyörű ruhám – görbült sírásra a tündér szája. Aztán hirtelen vidámságba csapott át a hangja, ahogy tovább mesélt.

- Szóval, látom ám, hogy hasalnak és figyelnek, és egy hang nem jött ki a torkukon. Mire várnak – tűnődtem. Aztán megértettem. Az egyik fa szára megmozdult! Azaz, a fa mögül előlépett egy vadőr, és nagy nyugalommal rágyújtott a pipájára és elindult hazafelé. Hát ezért vártak Dani és papája. Mert a sűrű félhomályban nem lehetett volna észrevenni a leselkedő vadőrt! Ekkor az apa az előttük elterülő tisztásig lopakodott, ahol ott csipkedte a kiszórt eledelt egy csomó fácán. Igen ám, de a mazsolánál nincs finomabb fácáneledel, ezért odarepített vagy tíz marék mazsolát és a madarak rögtön azt kezdték el felkapkodni! Ha láttátok volna azt a kavarodást! Ha hallottátok volna azt a hatalmas szárnysuhogást! Alig hittem a szememnek! De ami ezután következett! Felrepültek a fácánok a fák ágaira s nem értettem, hogy lesz ebből vadászat? Aztán, úgy félóra idő múlva, hallom ám, puff, puff, puff!

Papa! - Suttogott a gyerek, itt vannak a zsákok! Az apa számolni kezdett, míg Dani tartotta a zsák száját. (Mit gondoltok, hány fácán potyogott le altatótól elkábítva a földre?) …Egy, kettő, három, négy, öt, ..….tizenkilenc, húsz! Na, látnotok kellett volna, hogy vonszolják a zsákokat az autóig. Aztán meg sem álltak a városig, egészen a paplakig. A tiszteletes felesége (micsoda véletlen, hogy ébren volt még!) kinyitotta a garázsuk ajtaját és az apa becipelte a zsákokat. Majd, mint akik jól végezték dolgukat, hazamentek és ittak egy forró kakaót, nevetgéltek s nagy nehezen végre elaludtak. De ez mind semmi! Muszáj volt ott maradnom, látnom kellett, mi történik reggel?!

Dani papája kinyitotta a benzinkutat, s fürkészte a városból kivezető utat. Közben odabiciklizett a város rendőre, de látszott rajtuk, hogy régi jó barátok. Elkezdtek halkan beszélgetni, még én sem értettem miről, pedig nagyon szerettem volna tudni! Hát egyszer csak feltűnik az út végén a tiszteletes felesége egy babakocsival, abban tolta a nyolchónapos kisbabájukat. Aztán, ki tudja mi történt, egyre gyorsabban közeledett, végül már szaladt, és halljuk ám, hogy ordít a gyerek! De nem akárhogy, hanem egyre hangosabban! Közben odaért a doki is, és azt fontolgatja, miért üvölt a gyerek, mintha nyúznák! Izeg-mozog, majd kiugrik a babakocsiból! Lélegzetvételnyi szünet nélkül egyre közelebbről hallatszik a gyerekbőgés. A doki nevetve csóválja a fejét, milyen jól győzi hanggal ez a csöppség! Már egészen közel járt a tiszteletes asszony, kapkodta a levegőt, a fején úgy billegett a fehér kis kalap, mint egy gomba feje, de le nem lassított volna! Aztán mindenki megdermed: egyszer csak, huss! Sorra szállnak fel a babakocsiból a fácánok, a második, a harmadik! Az altató! Elmúlt az altató hatása!

Aztán a mama kikapja az ordító csecsemőjét a babakocsiból. A fácánok megszabadultak a rájuk nehezedő súlytól, s most már a takaróval együtt felszállnak, mint valami „lopakodó” harci jármű! Az úton összetorlódtak a teherautók, mindenki fulladozik a nevetéstől, én is! Tündéréletemben nem mulattam ilyen jól! Irtó jó mulatság volt! Aztán megjelent a fácános erdő tulajdonosa, vöröslő fejjel ordibálva, hogy akkor most mit fognak lőni az odabolondított vendégek, a miniszter úr! Oda a nagy vadászat! Ez a benzinkutas idelopta az ő madarait! Csukják le a tolvajt! És így tovább, szórta az apára a szitkait! Közben a fácánok még félig aléltan rázöttyentek az úr csillogó-villogó kocsijára, karmaikkal próbáltak megkapaszkodni, de nem sok sikerrel, s közben össze-vissza kaparták a dukkózást. A nyitott kocsiajtón át jó páran berepültek, zutty-le az ülésekre, billegő fejjel várták, várták, hogy magukhoz térjenek! Az „Úr” sivítozott, hogy kergessék el a kocsijáról a madarakat! Szinte egy fácánfelleg emelkedett a magasba. A rend őre azt tanácsolta a magából kikelve ordító erdőtulajdonosnak, hogy ne törődjön semmivel, üljön vissza a kocsiba és hajtson el, akkor nem karmolásszák tovább a madarak a kocsiját. Na, az így is tett, de amint becsukta a kocsiajtót s elindult, a bennrekedt madarak őt karmolták ahol érték, össze-vissza. - A kocsim, az arcom, a vadászat – sikoltozott egyre.

- Még életemben nem szórakoztam ilyen jól! – fejezte volna be a tündér 3 napos kalandját, de tovább mesélt: A nagy ricsajban a doki elrejtett 6 fácánt, és mindenki megrökönyödésére és vidámságára a babakocsiból kikandikált 6 fácánfej, mint 6 elvarázsolt bébi, a varázslat végére várva. És a csillagtündér beszámolóját hallgatva a többiek is szeretettel rávilágítottak a picike lakókocsira, a benzinkútra. Elképzelték a kicsit pocakos dokit, amint a tiszteletes asszonyt vigasztalja, aki még sokáig sopánkodott azon, vajon kisbabája kiheveri-e valaha a popsiját csipkedő madarak okozta ijedelmet?

A rend őre is alig tudott komoly maradni, inkább vigyorogva elbiciklizett.

Remélem, egy mese olvasása mindig szórakoztató, s nincsen korhoz kötve. Bár ez a történet egy ifjúsági regény témája, de hogy hogyan sikerült nekem két oldalban összesűríteni, csak Isten a tudója. Talán az a titok, hogy nagyon szerettem olvasni. és amit olvastam, meg is jelent előttem!

           nagyitól