A Hajnal és a Hold dala
Susog a szél, közeleg az éjszaka,
Lámpást gyújt az ég sok csillaga.
A Napkirály sebbel-lobbal tér haza,
Úgy várja már a Felhő Palota.
Amint belép, becsukódik ajtaja,
Odakünn meg szétterül az éjszaka.
Kéken ragyog az ég selyem fátyola,
Bálba indul a csillagok hada...
Susog a szél, immár itt az éjszaka,
Ezüst hajón közeleg a Hold maga.
Keletre tart, szíve reménnyel van tele,
Várja őt a Nap szépséges gyermeke.
A napkirály nyugtalanul álmodik,
Látja lányát, ki a Holddal találkozik.
A sok csillag hunyorogva útra kél,
Várja őket a mesés felhő szekér...
Ébred a Nap, vöröslő fejjel öltözik,
Koronáját fejére csapva távozik.
A köntösét, aranycsipke köntösét
Fújja a szél, szétterül az ég vizén.
Susog a szél, véget ért az éjszaka,
A Hajnal s a Hold, könny hullatva tér haza.
Várják az éjt, hogy újra találkozzanak,
És így megy ez, már sok ezer éjszaka.
A Napkirály kutatva jár a friss mezőn,
Harmatot gyűjt, ám lánya könnye drágakő.
Szétszórja hát, és aki egyet megtalál,
Sose felejti a Hajnal és a Hold dalát...
Sose felejti a Hajnal és a Hold dalát!
Alexnek, nagymamától
|